Bács-Kiskun megyei sporttársainkat kitüntették a az MSSZ Közgyűlésén (1994. március 19.) Az 1994. évi Sakkélet 3-4. száma megírta, hogy Bács-Kiskun megyéből kiknek és miért adományozták az akkor alapított Magyar Sakkozásért kitüntetést. A felsorolás a következő: Ábel Lajosnak Kecskeméten és környékén kifejtett ifjúságnevelői és edzői munkájáért, Bense Józsefnek a kecskeméti Széchenyi Sportegyesület Sakkszakosztálya vezetéséért és a Széchenyi emlékverseny sikere érdekében kifejtett kiemelkedő nemzetközi sakkszervezői munkájáért, Czibulka Zoltánnak Kalocsa város sakkversenyeinek szervezéséért, Pál Imrének Bács megyében és Kecskeméten végzett ifjúsági nevelői, versenyszervezői munkájáért, Szécsényi Mihálynak Bács megye és Kiskunhalas sakkéletének fejlesztéséért végzett munkájáért. A kitüntetést első alkalommal 60 fő kapta meg. Egyúttal döntés született arról, hogy a továbbiakban évente csak 10 fő kaphatja meg azt a megtisztelő kitüntetést. Sajnálatosan ebből az időszakból is nagyon kevés irattári anyagot sikerült fellelni. (fenti tudósítást Szécsényi Mihály, a Kiskunhalasi Sakk Klub elnöke juttatta el hozzánk, köszönjük). A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk! Szerk: SL. bkmssz főtitkár